Sziasztok!
Rendező és forgatókönyvíró: Bora Dagtekin
Az Ismerj meg jobban TAG mellé mai adakozó kedvem végett egy filmvéleményt is hoztam. Mint a címben feltüntettem az általam már ismertetett Fák jú tanár úr második részéről fogok írni, amelyet tegnap volt szerencsém megnézni egy már sokat linkelt és említett barátnőmmel. A héten ezenkívül egy másik filmet is láttam, méghozzá a Hotel Transylvania 2-t, amiről majd fogok írni. Most viszont jöjjön a Fák jú tanár 2! (Ne, ne gondoljatok bele, ahogy ezt teljes beleéléssel és heves kapkodással előadom a barátnőmnek hajnali 10 órakor)
(Valójában az már öt napja volt, de olyan jól sikerült ez a kis bevezető, hogy inkább nem írom át... Sajnálom, hogy átvertelek titeket)
(Valójában az már öt napja volt, de olyan jól sikerült ez a kis bevezető, hogy inkább nem írom át... Sajnálom, hogy átvertelek titeket)
Információk
Röviden: Zeki Müller immár állandó tanárként éli a mindennapjait, amelyet nem mindig élvez. Egy saját bárról álmodozik, amely megvalósításához nagyon közel kerül, mikor volt rablótársa meghal, és a zsákmány saját felét Zeki rendelkezésére bocsájtja, de főszereplőnk nem sokáig tudhatja magáénak, de megpróbálja visszaszerezni. Zeki némi hátsószándékkal Thaiföldre utazik A 10.B egyes diákjaival és a környezetvédő klub megmaradt tagjaival. Ott azonban váratlan akadályokba ütköznek, amelyeket Zeki nem szívesen kezel tanárként.
Rendező és forgatókönyvíró: Bora Dagtekin
Szereplők:
Zeki Müller: Elyas M'Barek
Chantal: Jella Haase
Daniel: Max von der Groeber
Burak: Aram Arami
Zeynep: Gizen Emre
Laura. Anna Lena Klenke
(forrás: wikipédia, sajnos van egy-két szereplő, akinek nem találtam meg a nevét)
Hogyan találkoztunk?
(Olyan romantikusan hangzik ez a mondat, nem? Mintha legalábbis életem szerelméről volna szó)
Az első résszel ennek a kapcsán találkoztam, és abban a bejegyzésben is leírtam, hogy a moziünnepen való részvételünkről tanácskozván szembesült a film létezéséről. Végül persze nem néztük meg, mert az én baráti körömben elég gyakran előfordul, hogy feldobunk egy remek ötletet, aztán akaraterő, energia, idő vagy tudom is én minek a hiányában valahogy a feledés homályába vész már maga a felvetés is.
Szerencsére nekem van egy remek anyukám, aki nem csak bőkezű (túlságosan is adakozó) támogató, hanem kiváló szervező és dicséretes akarnok is, így amikor a tegnapi napon éppen elutazni készült, megemlítette, hogy ha már úgyis tele vagyunk szabadidővel (amelyet fordíthatnánk az angol memoriter megtanulására vagy matematikai krikszkrakszok lefordítására is), elmehetnénk moziba a barátnőmmel, hiszen úgyis annyira "fel vagyunk pezsegve" ettől a filmtől. Negyedóra alatt megszervezte az életünket, és együtt indultunk a filmre.
A cím
Mit is mondhatnék? Ugyanaz, mint az előző résznél, csak annyi történt, hogy egy kettest biggyesztettek a végére.
A történet
A mostani rész sem kevésbé sablonos, mint az előző. Na jó, talán egy kicsivel jobb. Thaiföldre utaztak, amely kutatásaim szerint igencsak közhelyes fogás. Nem nagyon értem, hogy miért, annak ellenére sem, hogy láttam már olyan filmet, ahol ide helyezték át a történetet.
Jóval kevesebb benne a káromkodás, ez az első dolog, amit észrevettem. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert sokallták, vagy valami más oka van, a lényeg ugyanaz, nincs undorodó, fintorral kísért Kis pöcsök... vagy feldühödött A picsába! felkiáltás. Ráadásul nem láthattuk Zekit (vagy mást), ahogy vissza sem fordul, úgy mutat be az őt irritáló személynek.Valójában sajnálom, mert nekem nagyon tetszett már az is, ahogy előadják ezt, és egy kicsit hozzá is tett a film hangulatához.
A poénok is jócskán megfogyatkoztak, legalábbis én ezt vettem észre. Azt hiszem ezt a véleményt nem sokan osztják rajtam kívül, ugyanis rengeteg röhögtek folyamatosan.(Még négy osztálytársam is, akikkel sikeresen összefutottunk... Azt hiszem, azzal, hogy láttak engem abban a teremben ezt a filmet nézni, és alkalomadtán nevetni rajta, a nem létező tekintélyem rendesen megcsappant.) Úgy gondolom, hogy aki kevésbé sótlanabb nálam, és tetszett neki az előző rész, annak szerintem ez is megfelel majd. Azok a részeket viszont bírtam, amikor Chantal megjegyzéseket tett Zekire vagy éppen fogdosta, az ő karakterétől pont ezt vártam.
Szereplők
Zeki továbbra is a kedvencem. Ha élőben találkoznánk, mondjuk tuti leoltana minden tétovázás nélkül, én meg sírva rohannék el, de ettől függetlenül a filmben, abban a környezetben szerintem ő a leg... a legodavalóbb. Lisi ezúttal nem szerepelt túl sokat, de akkor a szokásos idegesítő, aggódó, pedáns karaktert játszotta.
Ebben a részben sokkal nagyobb szerepet kaptak a diákok, még a családi hátterükbe is belepillanthattunk. Kiderült például, hogy Chantal anyja alkoholista, és az is, hogy Zeynep szülei törökül beszélnek. (Két hasonló értékű információ, nem?) Én a legtöbbet Chantalon nevettem, aki csalódottan vette tudomásul, hogy nem is zseni. Youtube-videókat készített egész idő alatt, és modern lány módjára viselte a sátorozást, Zeynep sem tett másként. Laura és Danger románca tulajdonképpen annyiban jött szóba, hogy Zekinek meg kellett akadályozza, hogy a kirándulás alatt lefeküdjenek egymással. Puk, vagy ki a bánat, egy 11%-ban Aspergeres srác, akit csak muszájból vittek magukkal, de végül természetesen a csapat részévé vált. (És Burak, valamint Maike is jelen volt, de ők vajmi keveset tettek hozzá a történethez.)
Az ellenfelek közül sajnos nem jegyeztem meg egyetlen nevet sem, de nekik úgyis csak az volt a feladatuk, hogy Zekit elbizonytalanítsák, és egyre messzebb lökjék a tanárság kellemes felétől.
Összességében véve nekem tetszett a film, annak ellenére is, hogy nem fogtam a hasamat a nevetéstől. (Legutóbb ez augusztusban történt meg velem, tehát ez nem feltétlenül a film hibája) Szerintem ezt is és az első részt is megéri megnézni, mert könnyen megemészthető, nem gondolkodtatja el az embert (kivéve engem, de ha rólam van szó akkor azon sem kell meglepődni, hogy egy asztal kapcsán filozofálgatok az élet értelméről...), egyszerűen csak két óráig elszórakoztat és kikapcsol.
Üdv: az a blogger, aki reméli, hogy nem untátok halálra a bejegyzést.
A poénok is jócskán megfogyatkoztak, legalábbis én ezt vettem észre. Azt hiszem ezt a véleményt nem sokan osztják rajtam kívül, ugyanis rengeteg röhögtek folyamatosan.(Még négy osztálytársam is, akikkel sikeresen összefutottunk... Azt hiszem, azzal, hogy láttak engem abban a teremben ezt a filmet nézni, és alkalomadtán nevetni rajta, a nem létező tekintélyem rendesen megcsappant.) Úgy gondolom, hogy aki kevésbé sótlanabb nálam, és tetszett neki az előző rész, annak szerintem ez is megfelel majd. Azok a részeket viszont bírtam, amikor Chantal megjegyzéseket tett Zekire vagy éppen fogdosta, az ő karakterétől pont ezt vártam.
Szereplők
Zeki továbbra is a kedvencem. Ha élőben találkoznánk, mondjuk tuti leoltana minden tétovázás nélkül, én meg sírva rohannék el, de ettől függetlenül a filmben, abban a környezetben szerintem ő a leg... a legodavalóbb. Lisi ezúttal nem szerepelt túl sokat, de akkor a szokásos idegesítő, aggódó, pedáns karaktert játszotta.
Ebben a részben sokkal nagyobb szerepet kaptak a diákok, még a családi hátterükbe is belepillanthattunk. Kiderült például, hogy Chantal anyja alkoholista, és az is, hogy Zeynep szülei törökül beszélnek. (Két hasonló értékű információ, nem?) Én a legtöbbet Chantalon nevettem, aki csalódottan vette tudomásul, hogy nem is zseni. Youtube-videókat készített egész idő alatt, és modern lány módjára viselte a sátorozást, Zeynep sem tett másként. Laura és Danger románca tulajdonképpen annyiban jött szóba, hogy Zekinek meg kellett akadályozza, hogy a kirándulás alatt lefeküdjenek egymással. Puk, vagy ki a bánat, egy 11%-ban Aspergeres srác, akit csak muszájból vittek magukkal, de végül természetesen a csapat részévé vált. (És Burak, valamint Maike is jelen volt, de ők vajmi keveset tettek hozzá a történethez.)
Az ellenfelek közül sajnos nem jegyeztem meg egyetlen nevet sem, de nekik úgyis csak az volt a feladatuk, hogy Zekit elbizonytalanítsák, és egyre messzebb lökjék a tanárság kellemes felétől.
Összességében véve nekem tetszett a film, annak ellenére is, hogy nem fogtam a hasamat a nevetéstől. (Legutóbb ez augusztusban történt meg velem, tehát ez nem feltétlenül a film hibája) Szerintem ezt is és az első részt is megéri megnézni, mert könnyen megemészthető, nem gondolkodtatja el az embert (kivéve engem, de ha rólam van szó akkor azon sem kell meglepődni, hogy egy asztal kapcsán filozofálgatok az élet értelméről...), egyszerűen csak két óráig elszórakoztat és kikapcsol.
Üdv: az a blogger, aki reméli, hogy nem untátok halálra a bejegyzést.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése