Sziasztok!
Nehezen fogok hozzá az íráshoz, ugyanis ezzel a bejegyzéssel egy bonyolult témát érintek. Nem is nagyon tudom, hogyan vezessem be, túlságosan keveset sejtek, és még annál is kevesebbet tudok erről a betegségről, és azt hiszem, az emberek többsége ugyanígy van ezzel. Az autizmus eredetéről, okairól, előfordulásáról fogalmam sincs, annyit viszont tudok, hogy az ebben a betegségben szenvedők nem értéktelenebbek, mint bárki más, sőt...
Az íróról...(FORRÁS)
Mark Haddon 1962-ben született Northampton-ban, angol nyelvből és irodalomból diplomázott. Író, költő, forgatókönyv- és hangjátékíró. Többnyire ifjúsági könyveket adott ki, mígnem 2003-ban megjelent A kutya különös esete az éjszakában című könyve, amelyet kifejezetten felnőtteknek szánt. Három műve jelent meg magyarul az Európa Kiadó jóvoltából: A kutya különös esete az éjszakában, Valami baj van, BUMM! (Avagy 70000 ezer fényév).
A könyvről...
Eredeti cím: The Curious Incident of the Dog in the Night-time
Kiadó: Európa Kiadó
Kiadás éve: 2003
Magyarul megjelent: 2004
Fordította: Sóvágó Katalin
Magyarul megjelent: 2004
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 261
Ár: 2990 Ft
Ár: 2990 Ft
Moly értékelés: 88% (308 szavazat)
Fülszöveg:
"A tizenöt éves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáértnek, és nem hajlandó semmit megérinteni, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sosem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója - egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.
Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében...
Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt."
Idézetek:
"Ez nem egy vicces könyv lesz. Nem tudok vicceket mesélni, mert nem értem őket."
"Az emberek azt mondják, hogy mindig igazat kell mondani. De ezt nem gondolják komolyan, mert az öregeknek nem szabad azt mondani, hogy öregek, és azt se szabad kimondani, hogy valaki büdös, vagy hogy egy felnőtt fingott. És azt sem szabad mondani: "Nem szeretlek", hacsak az az illető nem viselkedett velünk borzalmasan."
"Mr. Jeavons azt mondta, hogy azért szeretem a matematikát, mert biztonságos. Azt mondta, azért szeretem a matematikát, mert problémamegoldást jelent, és azok a problémák nehezek és érdekesek, de végül mindegyikre van egyértelmű válasz. Ezt úgy értette, hogy a matematika nem olyan, mint az élet, mert az életben nincsenek egyértelmű válaszok. Tudom, hogy így értette, mert megmondta.
Ez azért van, mert Mr. Jeavons nem érti a számokat."
"Azért is szeretem A sátán kutyáját, mert szeretem Sherlock Holmest, és azt gondolom, hogy ha igazi nyomozó lennék, akkor olyan lennék, mint ő. Sherlock Holmes nagyon intelligens, megoldja a rejtélyt, és azt mondja:
De ő észreveszi őket, úgy, mint én."
"Sok olyan dolog van, ami rejtély. De ez nem azt jelenti, hogy nincs megoldás rájuk. Egyszerűen csak az a helyzet, hogy a tudósok még nem találták meg a választ."
"Az emberek azért hisznek Istenben, mert a világ nagyon bonyolult, és azt hiszik, hogy olyan bonyolult dolog, mint egy repülőmókus vagy az emberi szem vagy egy agy nem következhetett be véletlenül. Logikusan kellene gondolkozniuk, mert ha logikusan gondolkoznának, akkor belátnák, hogy csak azért tehetik fel ezt a kérdést, mert ők már bekövetkeztek."
"Azt gondolom, hogy a prímszámok olyanok, mint az élet. Nagyon logikusak, de sohasem lehet megfogalmazni a szabályaikat, akkor sem, ha éjjel-nappal róluk gondolkozunk."
"Zavarónak találom az embereket.
Ennek két fő oka van.
Az első fő oka, hogy az emberek sokat beszélnek anélkül, hogy egyetlen szót kiejtenének."
Egyéb: Színházi darab is készült belőle, amit hazánkban is játszottak/játszanak
"Ez nem egy vicces könyv lesz. Nem tudok vicceket mesélni, mert nem értem őket."
"Az emberek azt mondják, hogy mindig igazat kell mondani. De ezt nem gondolják komolyan, mert az öregeknek nem szabad azt mondani, hogy öregek, és azt se szabad kimondani, hogy valaki büdös, vagy hogy egy felnőtt fingott. És azt sem szabad mondani: "Nem szeretlek", hacsak az az illető nem viselkedett velünk borzalmasan."
Ez azért van, mert Mr. Jeavons nem érti a számokat."
"Azért is szeretem A sátán kutyáját, mert szeretem Sherlock Holmest, és azt gondolom, hogy ha igazi nyomozó lennék, akkor olyan lennék, mint ő. Sherlock Holmes nagyon intelligens, megoldja a rejtélyt, és azt mondja:
A világ tele van nyilvánvaló dolgokkal, amelyeket senki sem figyel meg.
"Sok olyan dolog van, ami rejtély. De ez nem azt jelenti, hogy nincs megoldás rájuk. Egyszerűen csak az a helyzet, hogy a tudósok még nem találták meg a választ."
"Az emberek azért hisznek Istenben, mert a világ nagyon bonyolult, és azt hiszik, hogy olyan bonyolult dolog, mint egy repülőmókus vagy az emberi szem vagy egy agy nem következhetett be véletlenül. Logikusan kellene gondolkozniuk, mert ha logikusan gondolkoznának, akkor belátnák, hogy csak azért tehetik fel ezt a kérdést, mert ők már bekövetkeztek."
"Azt gondolom, hogy a prímszámok olyanok, mint az élet. Nagyon logikusak, de sohasem lehet megfogalmazni a szabályaikat, akkor sem, ha éjjel-nappal róluk gondolkozunk."
"Zavarónak találom az embereket.
Ennek két fő oka van.
Az első fő oka, hogy az emberek sokat beszélnek anélkül, hogy egyetlen szót kiejtenének."
Egyéb: Színházi darab is készült belőle, amit hazánkban is játszottak/játszanak
A véleményem
Elöljáróban szeretnék elnézést kérni a rengeteg idézetért, de ahhoz, hogy a véleményemet megérthesse a kedves olvasóközönség, bizonyos mértékben ismernie kell a könyv hangulatát.
Már annak is különös története van, hogyan bukkantam rá erre a könyvre. (Aki olvasta a februári könyves posztomat, az már ismerheti) Éppen egy könyvesboltban kutakodtam egy jó kis krimi után, amikor egy idős hölgy megszólított, és figyelmembe ajánlotta a szóban forgó művet. Lányos zavaromban természetesen elvettem a felém nyújtott kötetet, és megköszöntem. Szemügyre vettem a borítóját, elmormogtam magamban a címét, aztán elolvastam a hátulját. Már az első sor is elég volt ahhoz, hogy megfogjon, tudniillik mindig is szerettem a hasonló témájú könyveket. Biztosítottam a kedves nénit arról, hogy megveszem. Nem szegtem meg a szavamat, és már aznap elkezdtem olvasni.
Pillanatok alatt magával ragadott a történet. Egy kutya halálával kezdődik, de ez a szál egyre lényegtelenebbé válik. Christophernek olyan dolgokkal kell szembesülnie, ami akárki mást összetörne, de ő meglepő módon reagál minderre. Az első fejezetek felcsigázzák az embert, kíváncsivá teszik, aztán egyre inkább belelátunk a fiú helyzetébe, kezdjük megérteni, még ha nem is olyan szinten, mint ahogy azt szeretnénk, olykor egészen eltávolodunk az alaphelyzettől, a meggyilkolt kutya esetétől, de mégis fogva tart minket a könyv, és a végére már teljesen a hatása alá kerülünk., és az utolsó oldalnál egyszerűen csak megkönnyebbülten felsóhajtunk. Illetve az én esetemben mindenképpen így történt. Az, hogy mások is hasonló érzésekkel viszonyulnak-e hozzá, arról nem nyilatkozhatok, de őszintén remélem, hogy még sokakra ugyanolyan hatást gyakorol, mint rám.
A stílusa puritán, semmi mesterkéltség, semmi drámaiság nem rejlik a sorai között, gyakoriak a tőmondatok, de ezek nem zavaróak, a történet gördülékenyen halad előre. Christopher mindent végtelenül egyszerűen lát, de közben racionálisan gondolkodik, holott a kettő mintha kizárná egymás, és olyan igazságokat fogalmaz meg magában, amikre mi, a "normális" (képtelenség ezt a szót megfelelő kontextusban használni, annyira szubjektív a jelentése) emberek képtelenek vagyunk rájönni, vagy legalábbis nem tudatosul bennünk ennyire tisztán.
Miközben olvastam, nem gondoltam arra, hogy a főszereplő, a narrátor autista. Hiába volt ez nyilvánvaló, hiába tárták elénk a puszta tényt, hiába említették vagy éreztették ezt, valahogy sokszor megfeledkeztem róla. Ennek oka nem az, hogy nem lett megfelelő módon érzékeltetve, mert Mark Haddon igenis remekül megoldotta ezt a problémát, inkább az, hogy annyira könnyedén, természetesen, életszerűen lett tálalva.
Az autizmust már több sorozatban, filmben és könyvben is megemlítették, bemutatták. Ezek közül én csak keveset ismerek, de a létezésükkel azért tisztában vagyok, így csak néhányról beszélhetek. Az általam látottakban az autistákat teljes mértékben gyámoltalannak mutatták be, még akkor is, ha a kimagasló intelligenciájukat vagy bármilyen művészeti ágra vonatkozó tehetségüket előtérbe is helyezték. Ezenkívül nekem mindig is úgy tűnt, hogy annyira valósághűen szerették volna bemutatni nekünk, hogy az egész taszítóan mesterkélt lett.
Ezzel szemben Mark Haddon egy kitartó, mindenre kész karaktert alkotott, aki a betegsége ellenére is olyan tetteket visz véghez, amelyek az emberek többségének is nehéz lenne megtennie az érzelmek súlya alatt. Az író azonban azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy a szülőknek mennyire kell figyelniük a fiukra, és hogy mennyi aggodalmat vagy bosszúságot okoz nekik Christopher.
A könyvben több idézetet is találhatunk, például Arthur Conan Doyle-tól, és egy cselekményleírást is A sátán kutyája című műről.(Legnagyobb sajnálatomra, ugyanis még nem olvastam, de már régóta tervezem) Ezenkívül matematikai és fizikai érdekességeket is olvashatunk benne, amik nekem különösen tetszettek. A könyvben több ábra is van, amik eleinte irritálónak tűnnek, de a későbbiekben az ember rájön, hogy azoknak igenis ott van a helyük.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet, függetlenül attól, hogy kinek milyen az ízlése, az érdeklődési köre, és hogy milyen stílust szeret. Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kéne ismernie, és nem csak azért mert merőben más nézőpontot mutat, mint amilyet megszokhattunk, hanem azért is, mert lehetetlen és letehetetlen alkotás.
Remélem, sikerült rábeszélnem titeket! Ti mit gondoltok az ilyen típusú könyvekről? Ismertétek a könyvet? Mi a véleményetek róla?
Elöljáróban szeretnék elnézést kérni a rengeteg idézetért, de ahhoz, hogy a véleményemet megérthesse a kedves olvasóközönség, bizonyos mértékben ismernie kell a könyv hangulatát.
Már annak is különös története van, hogyan bukkantam rá erre a könyvre. (Aki olvasta a februári könyves posztomat, az már ismerheti) Éppen egy könyvesboltban kutakodtam egy jó kis krimi után, amikor egy idős hölgy megszólított, és figyelmembe ajánlotta a szóban forgó művet. Lányos zavaromban természetesen elvettem a felém nyújtott kötetet, és megköszöntem. Szemügyre vettem a borítóját, elmormogtam magamban a címét, aztán elolvastam a hátulját. Már az első sor is elég volt ahhoz, hogy megfogjon, tudniillik mindig is szerettem a hasonló témájú könyveket. Biztosítottam a kedves nénit arról, hogy megveszem. Nem szegtem meg a szavamat, és már aznap elkezdtem olvasni.
Pillanatok alatt magával ragadott a történet. Egy kutya halálával kezdődik, de ez a szál egyre lényegtelenebbé válik. Christophernek olyan dolgokkal kell szembesülnie, ami akárki mást összetörne, de ő meglepő módon reagál minderre. Az első fejezetek felcsigázzák az embert, kíváncsivá teszik, aztán egyre inkább belelátunk a fiú helyzetébe, kezdjük megérteni, még ha nem is olyan szinten, mint ahogy azt szeretnénk, olykor egészen eltávolodunk az alaphelyzettől, a meggyilkolt kutya esetétől, de mégis fogva tart minket a könyv, és a végére már teljesen a hatása alá kerülünk., és az utolsó oldalnál egyszerűen csak megkönnyebbülten felsóhajtunk. Illetve az én esetemben mindenképpen így történt. Az, hogy mások is hasonló érzésekkel viszonyulnak-e hozzá, arról nem nyilatkozhatok, de őszintén remélem, hogy még sokakra ugyanolyan hatást gyakorol, mint rám.
A stílusa puritán, semmi mesterkéltség, semmi drámaiság nem rejlik a sorai között, gyakoriak a tőmondatok, de ezek nem zavaróak, a történet gördülékenyen halad előre. Christopher mindent végtelenül egyszerűen lát, de közben racionálisan gondolkodik, holott a kettő mintha kizárná egymás, és olyan igazságokat fogalmaz meg magában, amikre mi, a "normális" (képtelenség ezt a szót megfelelő kontextusban használni, annyira szubjektív a jelentése) emberek képtelenek vagyunk rájönni, vagy legalábbis nem tudatosul bennünk ennyire tisztán.
Miközben olvastam, nem gondoltam arra, hogy a főszereplő, a narrátor autista. Hiába volt ez nyilvánvaló, hiába tárták elénk a puszta tényt, hiába említették vagy éreztették ezt, valahogy sokszor megfeledkeztem róla. Ennek oka nem az, hogy nem lett megfelelő módon érzékeltetve, mert Mark Haddon igenis remekül megoldotta ezt a problémát, inkább az, hogy annyira könnyedén, természetesen, életszerűen lett tálalva.
Az autizmust már több sorozatban, filmben és könyvben is megemlítették, bemutatták. Ezek közül én csak keveset ismerek, de a létezésükkel azért tisztában vagyok, így csak néhányról beszélhetek. Az általam látottakban az autistákat teljes mértékben gyámoltalannak mutatták be, még akkor is, ha a kimagasló intelligenciájukat vagy bármilyen művészeti ágra vonatkozó tehetségüket előtérbe is helyezték. Ezenkívül nekem mindig is úgy tűnt, hogy annyira valósághűen szerették volna bemutatni nekünk, hogy az egész taszítóan mesterkélt lett.
Ezzel szemben Mark Haddon egy kitartó, mindenre kész karaktert alkotott, aki a betegsége ellenére is olyan tetteket visz véghez, amelyek az emberek többségének is nehéz lenne megtennie az érzelmek súlya alatt. Az író azonban azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy a szülőknek mennyire kell figyelniük a fiukra, és hogy mennyi aggodalmat vagy bosszúságot okoz nekik Christopher.
A könyvben több idézetet is találhatunk, például Arthur Conan Doyle-tól, és egy cselekményleírást is A sátán kutyája című műről.(Legnagyobb sajnálatomra, ugyanis még nem olvastam, de már régóta tervezem) Ezenkívül matematikai és fizikai érdekességeket is olvashatunk benne, amik nekem különösen tetszettek. A könyvben több ábra is van, amik eleinte irritálónak tűnnek, de a későbbiekben az ember rájön, hogy azoknak igenis ott van a helyük.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet, függetlenül attól, hogy kinek milyen az ízlése, az érdeklődési köre, és hogy milyen stílust szeret. Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kéne ismernie, és nem csak azért mert merőben más nézőpontot mutat, mint amilyet megszokhattunk, hanem azért is, mert lehetetlen és letehetetlen alkotás.
Remélem, sikerült rábeszélnem titeket! Ti mit gondoltok az ilyen típusú könyvekről? Ismertétek a könyvet? Mi a véleményetek róla?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése