Ugrás a fő tartalomra

Molly Hooper és egy csipetnyi Sherlolly

Sziasztok!

Louise Brailey, a Mollyt alakító színésznő
A Sherlock Tag című bejegyzésemben felmerült egy kérdés, amely azt firtatta, hogy ki a kedvenc szereplőm a BBC sorozatból. Kerülgettem a forró kását, mert számomra minden efféle kérdés bonyolult, legyen szó bármelyik sorozatról, amit szeretek. (Különös, hogy azoknál, amiket unalomból vagy kíváncsiságból megnézek, sosem merül fel ilyen probléma, mindig tudom kit utálok, kit viselek el, és kit imádok.) Akkor nagy nehezen ki is nyögtem, hogy ha nagyon muszáj, akkor Mollyt választom. Ez mind szép és jó, de időközben rájöttem, hogy méltatlanul hanyagolom szegényt, és szinte sosem beszélek vagy írok róla, holott szerintem nagyon is számít. (Sherlock szavaival élve.) Tehát a mai bejegyzésemet neki szentelem, illetve annak az elég instabil lábakon álló shipnek, amit fangirl körökben csak Sherlollynak neveznek. 


Miért szeretjük Mollyt?

1. Visszahúzódó

Tudom, a visszahúzódó, szürke kisegér típusú lányok mostanában nagyon divatban vannak, ami, ha jobban belegondolunk, nem olyan áthidalhatatlan probléma, így kezdenek (Molly esetében itt alighanem az utóbbiról van szó.) sablonossá válni. Azokra gondolok, akik csak makognak maguk elé, folyton lesütik a szemüket, és természetesen beleszeretnek az elérhetetlen, csodálatosan jóképű srácba, akivel vagy összejönnek, vagy nem.

Molly tökéletesen megtestesíti ezt a típust, de ettől független teljes mértékben szerethető marad. A halk hangja, az ügyetlen próbálkozásai, a viszonzatlan szerelme és félénk magatartása, mind-mind megkedveltetik velünk a karakterét. 

2. Hűséges

- Arra gondoltam, nem inna-e egy kávét?
- Feketén, két cukorral, kérem. Az emeleten leszek.
Nem vagyok benne biztos, hogy értitek, mire célzok, és nem tudom, hogy el tudom-e magyarázni. A gond valószínűleg ott kezdődik, hogy a hűséget sokféleképpen lehet értelmezni, és még annál is több módon képes megmutatkozni. Szerintem Molly hűséges Sherlockhoz, nem mint hódoló, hanem mint barát és segítőtárs. 

3. Sosem adja fel

Ezt nem csak a Sherlockhoz fűzött gyengéd szálakra értem, hanem arra is, hogy Molly megpróbál boldog lenni. Tudja, hogy a férfi, akit szeret, valószínűleg sosem lesz az övé, de nem adja fel, nem mélyed önsajnálatba, hanem ismerkedik. Igaz, hogy a kapcsolatai zátonyra futnak, de azért igyekszik. Nem csügged el, hanem újra és újra kezdi az egészet. Szerintem már ezért megérdemelné, hogy találjon magának egy Sherlockhoz hasonló férfit, aki történetesen még szereti is. 

4. Okos

- Molly!
- Ó, hello. Épp megyek el..
- Nem, nem megy.
- Randim van.
- Törölve, ma velem ebédel.
(Csak nézzétek John arcát...)
Igen, Molly jelentéktelen intellektusa eltörpül Sherlock hatalmas géniusza mellett, de azért nem nevezhetjük butának. Nem tudom pontosan, hogyan nevezik azt, amit ő csinál, de hullákat vizsgál, amihez azért kell egy kis ész. És mindent összevetve szerintem még annál is okosabb, mint amilyennek ez a munka feltételezi, de ezt már nem tudom bizonyítékokkal alátámasztani, csupán egy megérzés.

5. Szerény

Bár a történet szempontjából abszolúte elhanyagolható, hogy Mollynak mennyi esze van, és hogy mit tud, azért ha öntelt és hetvenkedésre hajlamos volna, az megnyilvánulna valamiképpen. Ő viszont teljesen jelentéktelennek tartja magát, úgy gondolja, ő nem is számít. (Ez persze az önbizalom hiányát is jelenti.) 


Miért szeretjük Sherlollyt?

1. Aranyos

Oké, megint jövök a hülye amcsi filmes közhelyekkel, de na. Lehet, hogy mostanra elegünk van abból, hogy a szerencsétlen lány összejön az irtó helyes pasival, aki úgyszólván tökéletes, de emlékezzünk csak vissza, amikor először találkoztunk ezzel a jelenséggel! Amikor az első ilyen könyvet olvastuk vagy az első ilyen filmet néztük, és elérzékenyültünk, mert "istenem, de aranyosak, és hogy szeretik egymást!" Ugye, ugye?

Molly és Sherlock kapcsolata ilyen. Molly semmiben sem tér el az átlagtól, talán még egy kicsit szürkébb is, mint kellene, az élete unalmas, a kinézete egyszerű. Aztán ott van Sherlock, aki különleges, titokzatos, keményszívű és meglehetősen udvariatlan. Ők ketten sehogy sem illenek össze, de aztán a lány meglágyítja hősünk szívét, olyan mélységekig hatol el a férfi lelkében, amelyekről még ő maga sem tudott, és végül teljesen egymásba szeretnek. Mondhatnánk, hogy ettől rendkívül érzelmes lesz a kapcsolatuk, de a rengeteg klisé miatt az aranyos szó jobban illik rájuk...

2. Lehetetlen

Ezt egyetlen Sherlolly fannak sem mondom szívesen, mert ez bizony megsajdítja a szívüket, de szerintem lehetetlen, hogy ők ketten valaha is összejöjjenek. Még én is elszomorodom emiatt, pedig én Johnlock párti vagyok. (Vagy azt gondolom, hogy a létező legaszexuálisabb - oké, Poriot még inkább az, de őt nem is hozzuk össze mással, csak Rosakoff-fal... - karakter valójában poligám, de az meg a szerelem elméletét vetné el, szóval... nagy dilemmában vagyok.) 

Szóval úgy gondolom, hogy... Hogy bár rettentően aranyosak, tényleg, ha...

A) Nem lenne annyira meghitt Sherlock és John kapcsolata
B) Nem lenne annyira őrülten izgalmas Sherlock és Moriarty kapcsolata
C) Nem lenne annyira dinamikus és feszült Sherlock és Irene kapcsolata
D) Sherlock nem lenne aszexuális

... akkor sem lennének együtt. Ezt persze nem tudom mással magyarázni, mint azzal, hogy egyszerűen nem illenének össze. Persze, nézhetnénk a fentebb már vázolt idilli életképet, de szerintem ettől függetlenül nem valószínű. Sajnálom, hogy összetörtem a szíveteket. (Nem mintha egy igazi, megrögzött Sherlolly fan ettől megtörne... Elvégre nekem is mondhatjátok, hogy Sherlock aszexuális vagy hetero, vagy tudom is én, akkor sem fogom elvetni azt a lehetőséget, hogy igenis szereti Johnt...)

Hogyan csókolj meg egy nőt?
1. Ugorj be az ablakon
2. Igazítsd meg a kabátodat
3. Borzold össze a hajad
4. Csókold meg intenzíven
5. Imádni fogja
És akkor most néhány kép: 
Jim, a meleg barát... 


Ti miért szeretitek Mollyt? Mit gondoltok róla és Sherlockról? Gondolkodtatok már azon, hogy esetleg ő és Moriarty...? Hogy bármi is történt közöttük, hogy talán elindult kettejük között valami? Ti melyik shipre szavaznátok? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)