Ugrás a fő tartalomra

2017. Május - 2017. Június

Sziasztok!

Az elmúlt két hónapban meglehetősen kevés időm volt az olvasásra és az írásra is. (Figyelem, jöhet a kifogás: májusban nyelvvizsgáztam, plusz jött az év végi hajrá, júniusban pedig dolgozni kezdtem.) Ennek ellenére sikerült néhány jó és néhány kevésbé jó könyvet kiolvasnom. 



Május

"Poirot-t, ​Agatha Christie teremtményét valószínűleg mindenki ismeri. Agatha Christie a második helyet foglalja el a világon a legtöbb példányban elkelt szerzők listáján. Az őt megformáló David Suchet neve kevésbé ismert, a külseje viszont annál inkább. Ő Poirot. Poirot ő. Suchet hetven tévéfilmben alakította Poirot-t, aki időközben a személyiségének részévé vált. A könyv mindkettejük életrajza. Suchet többször is hangúlyozza, hogy felnőtt élete felét Poirot-val töltötte. Hetekig próbálgatta-alakítgatta a karaktert, kívül és belül. Napokig egy, a farpofái közé szorított érmével járkált, hogy felvegye Poirot tipegő járását, és óraszám hallgatta a francia rádió angol nyelvű adásait, hogy kidolgozza Poirot akcentusát.Suchet Poirotja önálló életre kel: a logika bogaras megszállottja, és a nagyképű és rendmániás kis belga detektív valójában egy magányos és végtelenül együttérző lélek, akire mindig számíthat az, aki bajban van… és Poirot rajongói érzik ezt. Sokuk szerint a világ biztonságosabb és boldogabb hely, ha Poirot jelen van benne. A könyvben számtalan kedves történet, pletyka és anekdota olvasható Agatha Christie-ről, Suchet állandó partnereiről, a forgatásokról, a produkció hányattatásairól és a filmek kritikai fogadtatásáról és még sokminden másról. Ha valaki szereti Poirot-t, könyvben és filmen, akkor ezt a könyvet feltétlenül el kell olvasnia. De azért legyünk óvatosak, mert Poirot szerint: >>Esz a David Suchet aszt iszi, ogy ismeh engem, de tehmészetesen nem ismeh. Ő okos, de én bhiliáns vagyok!<<"
Mint valódi AC és Poirot rajongó sosem volt kérdés számomra az, hogy elolvassam-e ezt a könyvet. Már régóta ácsingózom rá, de egyelőre nem sikerült megvennem, csak a könyvtárból kölcsönöztem ki. Természetesen hatalmas lelkesedéssel kezdtem neki, és hál' Istennek, nem csalódtam. David Suchet számomra mindig Hercule Poirot marad és ez fordítva is igaz. (Éppen ezért várom már, hogy kijöjjön az új Gyilkosság az Orient Expresszen; kíváncsi vagyok rá, mit tudnak kihozni a karakterből egy olyan színésszel, aki még csak nem is hasonlít Poirot-ra. Higgyétek el, én fogok a leghangosabban üvöltözni a moziban.) Jólesett arról olvasni, hogy Suchet mennyire kötődött a karakteréhez és hogy milyen fontos volt számára a hitelesség. 


Nem szeretem a drámákat, legalábbis olvasni biztosan nem. Ibsen viszont kivétel. A Vadkacsa (ami kötelező) felkeltette az érdeklődésemet, a Nóra elgondolkodtatott, a Solness építőmester pedig magával ragadott. Mindhárom drámát imádtam. 

"A zárt szerkezetű, feszes ritmusú történet fatális véletlenek szükségszerűen egymásra következő sorozata. Felix Hoenikker otromba különc, ám zseniális tudós, aki játékos kedvében feltalálja a földi életet pillanatok alatt kioltó szuperjeget. A veszedelmes anyag szilánkjait a torzszülött, ám a maguk módján szintén zseniális Hoenikker-gyerekek juttatják el a távoli San Lorenzo szigetére. A sziget államformája a totális diktatúra, vallása az emberek tökéletes testvériségét meghirdető, sőt megvalósító bokononizmus. A vallás gyakorlására a hívek talpainak összeérintésével kerülhet sor, de az egyéb hittételekkel is részletesen megismerkedhetünk. A szuperjég pusztító erejének Bokonon próféta teremtő tanaival is szembesülnie kell.
E találkozás „naplója” a különös, egyszerre mulatságos és megrendítő történet, amely Vonnegut írásművészetének teljes gazdagságával bilincseli le az Olvasót."
Nagyon sokat vacilláltam a könyvtárban, hogy kivegyek-e egyáltalán bármilyen Vonnegut könyvet, ugyanis a Börleszk nem nyerte el a tetszésemet. Szerencsére nem bántam meg, hogy kikölcsönöztem a Macskabölcsőt, ugyanis imádtam. Ennek tényleg jó a humora, a története érdekes, a stílusa jó. Gondoljatok bele: Vonnegut kitalált egy vallást, amelynek  bemutatásával kissé cinikusan ugyan, de ügyesen rávilágított a valóban létező vallások visszásságaira. Ez mennyire ügyes húzás? (Oké, ez most nem tüntet fel valami jó színben, de remélem, mégsem értitek félre.)

"Irvin D. Yalom az emberi lélek feltárásának mestere, a „kétszemélyes terápia” elkötelezett híve, akinek hitvallása, hogy a terapeutának a pácienssel együtt kell fejlődnie és változnia, fenekestül felfordítja elképzeléseinket a páciens- terapeuta viszonyról. Ezúttal hat, részint saját klinikai tapasztalataiból merített, részint fiktív történetet írt, melyekben aprólékos részletességgel, magabiztos nyelvi kifejezőerővel mutatja be szereplőit, egykori pácienseit, akik nemcsak a terapeuta álmaiba és gondolataiba fészkelik be magukat, de az olvasó számára is emlékezetesek maradnak.
Miközben Yalom betekintést enged a terapeuta szívének és elméjének legmélyebb bugyraiba, arra hívja fel a figyelmet, hogy törékeny és egyedi kapcsolataink végtelen lehetőségek tárházai, megváltozni, önmagunkat jobban megismerni és megérteni pedig soha nem késő."
Tetszett, bár nem annyira, mint az Amikor Nietzsche sírt. Sok volt az unszimpatikus ember benne, és főképp azokat utáltam, akiket az író bírt. Különös. 

Június

"Gyilkosság ​tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.
A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra?
Az Árnyvadászok tudni akarják…"
A Csontváros korántsem olyan szörnyű, mint amilyenre számítottam, de nem is olyan jó, hogy ennyire körül kelljen rajongani. Az írónő tehetséges, elismerésre méltó a stílusa; kifejező, választékos, mégis mai. Ezzel szemben a karakterek többsége idegesítő vagy unalmas, akik pedig érdekesek, nem kapnak elég figyelmet - itt Alecre és Simonra gondolok. Jace emberibb, mint a filmben, de nem igazán tudok vele mit kezdeni. Clary meg... annyira sablonos, amennyire sablonos csak lehet. A történet ugyan izgalmas, de rengeteg ismerős jelenet van benne. Néhány párbeszéd kvázi egy az egyben megegyezik az Odaátban hallottakkal. Nem ítélkezem, csak jelzem. Nem fogott meg különösebben, pedig mostanában rá vagyok hangolódva a fantasy, misztikus könyvekre. 

"Az ​irodalomtörténet kivételes pillanatai közé tartozik a századforduló orosz irodalmának nagy találkozása: az utolsó regényeit író Tolsztojé és a habozó pályakezdés után a novella nagymestereként jelentkező Csehové. A siralmasan vigasztalan orosz élet jellegzetes figuráinak és eseménytelen életüknek kikezdhetetlenül tömör, drámai pillanatba sűrítése olyan hiteles és megrázó képet ad az emberi létről általában, mint Tolsztojnak a lét teljességét bemutatni kívánó nagyregényei. „Csehov – írja Szerb Antal – a novellának, ennek a nehéz és gyönyörű műfajnak talán a legnagyobb mestere. Mintaképe Maupassant, klasszikus tömörségben el is éri a nagy franciát, de egészen más vérmérséklet. Impresszionista művész: odavetett, könnyű vonásokkal rajzol leheletszerű, elfutó és elfutásukban megrendítő dolgokat.” Hangulatképekből, a szereplőket és helyzeteket éles fénnyel megvilágító atmoszférából épülnek színművei is – a modern dráma éppúgy elképzelhetetlen Csehov nélkül, mint az elbeszélés, hiszen a színpadnak is nagymestere volt.
Kötetünket tanárnak és diáknak egyaránt ajánljuk, mely Csehov kötelező és ajánlott olvasmányként javasolt novellaremekeit kínálja – minden olvasónak –, s egyik legnagyobb drámai remekét, a Három nővért."
Csehov elbeszélései milliószor jobban tetszettek, mint a Három nővér. Hiába, a drámákat még mindig nem szeretem. A kedvencem A kutyás hölgy című történet volt, bár nem tudom megmagyarázni, hogy miért is tetszett annyira. 


"LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot."
El sem tudom mondani, mikor olvastam utoljára disztópiát. (Ja, mégis. Ősszel az 1984-et.) Manapság elég népszerűek az ilyen regények, hadd ne kelljen megemlítenem az Éhezők viadalát, a Beavatottat vagy Az emlékek őrét. Ezenkívül pedig még számtalan hasonló könyv van, mint például a Delírium-trilógia. Ennek az alaptörténete egyedi, de nem új. Az elképzelt jövőben a kormány nem fizikai fenyítéssel, háborúval próbálja uralma alá hajtani az embereket, hanem úgy, hogy megfosztja őket a szenvedélyüktől és az érzelmeiktől. Nem mondhatnám, hogy különösebben megfogott a történet, bár az írónő kétségtelenül ügyesen bánik a szavakkal - fantasztikus hasonlatai és metaforái vannak, ezenkívül nagyon ért ahhoz, hogy kellő hangulatot teremtsen. Viszont úgy érzem, az első rész nem más, mint egy bevezető kötet, ami olyan lassan indul be és olyan vontatott, hogy a 100. oldalon még mindig semmi érdemleges nem történik benne. 

"Hát lehetetlen?! Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen.
De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja.
Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?"
Igen, továbbolvastam. Úgy voltam vele, hogy na, most már az életem árán is meg kell tudnom, hogy mi a fene történik ezekkel a szerencsétlenekkel. Sajnos a sorozat sokkal hosszabb annál, hogy itt és most be tudjam fejezni. Ennek ellenére teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a sorozat nem lesz a kedvencem. A humorát mindenki dicséri, de engem nem fogott meg annyira. Az esetek többségében fogalmam sincs róla, mi a fene történik és hogy mire megy ki a játék. Folyamatos a kavarás meg ez a szeretem-nem szeretem-nem is szerethetem dolog is kezd unalmassá válni, pedig még csak a második résznél tartunk. 

"George Duncan negyvennyolc éves, elvált és végtelenül magányos, mivelhogy túl jóindulatú ahhoz, hogy igazán komolyan lehessen venni. Egy éjszaka éles, fülsértő hangra riad fel, és amikor elindul, hogy felkutassa a zaj forrását, egy nyíllal átlőtt szárnyú, óriás, fehér darut talál a kertjében. Nekigyürkőzik, kihúzza a daru szárnyából a nyílvesszőt, a madár elrepül – ám George-nak attól a naptól fogva új, mesés irányt vesz az élete. Megismerkedik Kumikóval, a titokzatos, ki tudja, honnan érkezett lánnyal, aki felforgat benne mindent, amit addig a valóságról, önmagáról vagy a szerelemről gondolt.
Kicsoda Kumiko?
És kicsoda George?
És végül, de nem utolsó sorban: miféle megváltást várhat egy daru egy tűzhányótól?"
Nem a legjobb Patrick Ness regényről beszélünk, az biztos. A Chaos Walking remek sorozat, a Soha nincs vége kimondottan jó disztópia, sőt, engem lenyűgözött, a Szólít a szörny pedig annyira megrázó és annyira valódi, hogy képtelenség letenni. A daruasszony ezzel szemben egy jó, de Nesshez képest kissé középszerű regény. Tetszett, hatott az érzelmeimre, jobban, mint a legtöbb könyv bármikor is hatott rám, de... a katarzis, amelyre vártam, nem történt meg.


"Sir Charles Cartwright, a híres színész, otthagyta a világot jelentő deszkákat. Elvonult a tengerpartra, Loomouth-ba egy kis vityillóba (legfeljebb tizenkét szoba!). Barátai fogadásokat kötöttek, hogy hat hónapnál nem bírja tovább, de ő már majdnem két éve ott él. Talán azért nem unatkozik, mert vitorlázik és vendégségeket rendez londoni barátainak. A mostani hétvégét nála tölti Mr Satterthwaite és maga Hercule Poirot is. De az, hogy tizenhárman készülnek vacsorához ülni, valóban balszerencsét hoz: Babbington tiszteletes hirtelen remegni kezd és meghal. Természetes halál vagy gyilkosság? Hercule Poirot és a rendőrség az előbbire gyanakszik, Sir Charles az utóbbira. És legördül a függöny – vége az első felvonásnak. Következik a második, majd a harmadik, mindegyikben egy-egy hullával. Szerencse, hogy a világításról Hercule Poirot gondoskodik, így nem kell sötétben tapogatóznunk!"
AC egy újabb Poirot kötete, amelyben egy ismerős alak is megjelent, méghozzá a jó öreg Satterhwaite. Nem mondom, hogy ez AC legjobb regénye, de azért nekem nagyon tetszett. Mivel már ismertem a történetet, volt lehetőségem megfigyelni, hogy mennyi lélektani bizonyítékot tárt elénk kezdetektől fogva AC, amelyekre támaszkodva megfejthettük volna a rejtélyt - csak hát még mindig nem vagyunk olyan zseniálisak, mint Poirot. 

"Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a kiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe. De aztán rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről. Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét.
De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket – és nem biztos, hogy jó célokra.
Eközben A Szem Archer Cross segítségével tovább vadászik Sophie-ra, de Sophie már nem érez a fiú iránt semmit. Vagy mégis?"

A Hex Hall második részét többször is elkezdtem már, de egészen mostanáig nem sikerült befejeznem. Jobb volt, mint az első rész; izgalmasabb, varázslatosabb, komolyabb. Igaz, nem valami tartalmas - nincs sem mély üzenete, sem megrázó tanulsága -, de szórakoztatni remekül tud. Furán fog hangozni, de mivel éppen tegnap fejeztem be a könyvet is és az Inuyasha című sorozatot is, látok a kettő közt némi párhuzamot. Mindenesetre számomra üdítő élmény volt olvasni egy ilyen jól összerakott ifjúsági könyvet. 

Az elmúlt két hónap legkiemelkedőbb olvasmánya a Macskabölcső, visszagondolván a felsorolt könyvekre, azt élveztem a legjobban. 

Ti mit olvastatok mostanság? 
Üdv: Kriszti :)  


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)