Kincseskamra

Sziasztok!

Még tavaly tavasszal a suliban meghirdettek nálunk egy novellaíró pályázatot, amelyen egyértelmű volt, hogy részt veszek. Többféle feladatot is adtak; két képleírást és egy Arany ballada átírását. (Tudjátok, Arany születésének 200. évfordulója miatt.) Én úgy döntöttem, hogy mindet megcsinálom, de közben fogalmam sem volt arról, hogy melyikről mit írjak. Igazából az egész valódi szenvedés volt, hiszen alapból folyamatosan stresszeltem, hiszen akkoriban vártam a Kárpát-medencei Irodalmi Pályázat eredményére. Ennek ellenére fogtam magam, leültem a gép elé és elkezdtem írni. A következő novella az, ami mindkét irodalomtanár szerint a legeredetibb és a legjobban sikerült lett. Döntsétek el ti, hogy egyetértetek-e vele vagy sem: 

Oh igen. Nincs is szebb annál, mint látni a beözönlő tömeget, az arctalan sokaságot, ahogy egyszerre ragyog fel minden szem és egyszerre tárul ki minden száj. Az álmélkodó, lelkesült embersereg hömpölygő mozgása maga a gyönyörűség, a különféle hangok disszonáns csengése pedig olyan rapszódia, mely örök szólamként ragad meg az ember elméjében.

Tömör, tölgyfa íróasztalomnál ülök, legrégebbi, bársonnyal bevont székeim egyikében, előttem vastag, bőrkötéses könyv. A látogatók - csupa átlagos idegen - lassan szétszélednek, ki-ki a maga érdeklődési körének megfelelő tárgyat veszi szemügyre.

Mindenki talál valamit; koszos, kérges vagy éppen tiszta, jól ápolt kezek fogdossák a polcon sorakozó tárgyakat. Mosolyogva segítem ki a határozottabb, céltudatos vásárlókat, akik tudják, mit akarnak: 

ー Tengeri holmik? Hogyne volnának! Tessék csak  balra megnézni azon a lakkozott polcon: van ott minden, amit csak szeme-szája megkíván! Kagylók, tengeri csillagok, szárított tintahal, és nézze, ott úszkál néhány aranyhal is. ー Barátságosan meglapogatom az öltönyös úriember hátát, és közben a jó irányba terelem. A figyelmemet pedig azonnal egy terebélyes asszonyságnak szentelem:

 ー Magácska egész biztosan valamiféle különlegességre vágyik! Ajánlom figyelmébe ezeket a csodálatos gyertyatartókat rögtön itt, mellettem. Hát nem fantasztikusak? Arra pedig igen csinos nippeket találhat. Csak nézzen nyugodtan körbe! ー A széles nőszemély odébb áll, pár sorral arrébb virsliszerű ujjai között díszes képkereteket forgat. 

 ー És te mit szeretnél kicsi lány? ー fordulok a tétlenkedő gyermek felé. Egészen magas, a  bőre tejfehér, a ruhája fodros és rózsaszín. A haját bonyolult fonás és néhány virág díszíti, cipője makulátlan, szinte már kecses. Mikor felém fordítja a fejét, meglátom, hogy nem is olyan apró, mint amilyennek elsőre hittem. Lehet vagy tíz-tizenegy éves is, de a tekintete mindenképpen komoly, kissé durcás. Még szélesebbre húzom a vigyoromat, a szájam sarka már a fülcimpámat éri. Úgy festhetek mint egy groteszk bohóc ー jut eszembe, de nem törődöm ezzel a gondolattal túl sokat. A lány úgy tűnik egyáltalán nem érdeklődik irántam vagy a torz mosolyom iránt.

 ー Mi érdekel, mit szeretnél vásárolni? ー kérdezem. Ő csak vállat von, és áll tovább, tétován, céltalanul.

 ー Nekem nem kell semmi ー feleli némi hallgatás után. 

 ー Ugyan már! Csak találunk neked valamit. Van néhány nagyon szép porcelánbabám, gyönyörű ruhákkal. ー A tágra nyílt, zöldes színezetű szemekbe nézek, de látom, a leghalványabb érdeklődést sem sikerült felkeltenem benne, ezért tovább magyarázok. ー Itt hátul pedig akad néhány igazi ritkaság. Például egy valódi hintaló, és ott meg néhány fantasztikus zenélő doboz. Szereted a zenét? ー húzom fel az egyik szemöldökömet. 

ー Nem ー hangzik a tömör válasz. 

ー Hát a cukorkát?

ー Nem. 

ー Na, ide figyelj. Lehet, hogy egy kicsit gyerekes dolgokat ajánlottam neked. Köztünk szólva, elég nagy lány vagy már. Mit szólnál egy naplóhoz meg egy szépen fogó tollhoz? Van néhány, amit csak azoknak tartogatok, akik érdemesek rá. Nem vagy kíváncsi rájuk? Nem szeretnél te is egy naplót, amibe leírhatod a titkaidat, az érzelmeidet? 

ー Nem. 

ー Szeretsz te egyáltalán valamit? ー fortyanok fel ingerülten. Attól tartok, hogy a lány megszeppen a kirohanásomtól, de nem. Igazán nem értem ezt a gyereket. Olyan, mintha mélyebb apátiába süllyedt volna, mint bármely másik felnőtt, akivel eddig valaha találkoztam. A szemében nem a dac és a konokság szikráját látom pattogni, nem. Annak volna valami lángja, azonban minden, amit a zöldellő szemekben tükröződni vélek, az füst: tompa, fojtogató és végtelenül szürke.

ー Nem tudom ー válaszolja őszintén. 

ー Nem tudod?

ー Nem ー rázza a fejét. Elgondolkodik, közben oldalra hajtja a fejét, mint egy apró madár, mikor figyel. ー Milyen az, amikor az ember szeret valamit?

ー Hát ezt sem tudod? ー lepődöm meg. ー Mit tudsz te egyáltalán?

ー Sok mindent. Például tudok írni, olvasni, repülőt hajtogatni. És azt is tudom, hogyan kell főzni, mosni és az állatokkal bánni. Tudok összeadni, kivonni, szorozni és osztani. És még...

ー Igazad van. Tényleg rengeteg mindent tudsz. De szereted-e ezek közül legalább az egyiket?

ー Nem tudom.

ー Élvezed az olvasást? Érdekelnek az izgalmas történetek vagy inkább a számokat kedveled, az egyenleteket meg a törteket? Vagy inkább táncolsz, énekelsz? Mi az, amit nem azért csinálsz, mert muszáj, hanem azért, mert... mert tudod és akarod? 

A lány gondolkozik. Engem vizslat, a tekintetét az enyémbe fúrja, úgy próbál kiigazodni a szavaimon. Elfordulok tőle, és a többi vásárlóval kezdek foglalkozni.

 ー Oh, maguk kitömött állatokat keresnek? Természetesen, itt mindent megtalálnak, amit csak óhajtanak. Ott, ni, a felső polcon! Bátran használják a létrákat, masszívak, erősek, még senki sem esett le róluk!

 ー Háztartási eszközök? Kisasszony, jobbra, a faragott szekrényben találja őket. Milyet óhajt? Zománcos tálakat, rózsa-, ibolya-, tulipán- és orgonamintás tányérokat, mélyet vagy laposat? Étkészletek? Borospoharak, bögrék, teáscsészék? Az alsó fiókban csodálatos készleteket találhat. Én köszönöm, hogy megtisztel a bizalmával.

ー Az órák a hátsó sorban vannak, ott, ahonnan  a kattogás hallatszik. Füleljen csak! Tikk-takk, tikk-takk. Bizony, rendkívül pontos darab. Csak siessen, fogytán az idő! Fontolja meg a választását, nehogy aztán megbánja. Mennyibe kerülnek? Tudja, az idő pénz. Megegyezhetünk, ha gondolja. Ez a kakukkos lesz? Remek választás. 

 Elégedetten huppanok le a székemre. Úgy érzem magam, mint egy kiszolgált katona, akinek nem maradt más, csak a jól megérdemelt pihenés. A bolt csaknem kiürült, az áldott zsibongás helyét átvette az átkos csend, az ordító, zúgó, sikoltó némaság.

Az ajtóhoz lépek, a kulcsok a kezemben zörögnek. Már zárnám be a boltot, mikor mögülem egy vékony, ismerős hang megszólal:

ー Szeretek táncolni. Énekelni is szeretek. De a legjobban...

ー Nem kéne otthon lenned? ー kérdem, de a lány meg sem áll a beszédben.

ー ... ezt a helyet szeretem ー mondja. Megperdülök a tengelyem körül. A szőke kislány ugyanúgy áll ott, mint ahogy korábban is: a fejét oldalra hajtja, szemeivel laposan pislog, a kezeit a háta mögé rejti.

Mindketten felemeljük a fejünket, és a plafontól kezdve a padlóig megvizsgáljuk a boltot, azt, ahová nap, mint nap furcsábbnál furcsább vevők érkeznek, azt, ahol a világ minden aprósága, minden hétköznapi kincse megtalálható, végül a tekintetünk ismét találkozik. Egymásra mosolygunk, melegen, mint a barátok, akik ugyanazon szenvedélynek lettek rabjai. 

Üdv: Kriszti :)